Nyomvonal meghatározás

nyomvonal meghatározó gépHa dugulás keletkezett a fürdőszobában, a mellékhelyiségben, a konyhában vagy akár a kertben, és az egyszerűbb házi praktikák nem vezettek sikerhez, valószínű, hogy a dugulás a cső távolabbi, a falban vagy a föld alatt futó részén található. Ez esetben ön már semmit sem tehet; szakemberhez kell fordulnia. Ha megpróbálja szétszerelni a csövet, nagyobb problémát okozhat, mint ami jelenleg fennáll. Ennek kijavítása pedig akár nagyon sokba is kerülhet. Így inkább vegye fel a kapcsolatot egy szakemberrel, aki profi, korszerű gépekkel és technikákkal dolgozik.

 

Szakértő csapatunk a duguláselhárítási szolgáltatás keretein belül vállal nyomvonal-meghatározást is: segítünk a föld alatti fémtárgyak – vízvezetékek, fémcsatornák, betemetett csatornafedlapok – felkutatásában. Az általunk alkalmazott technikákkal a fagyhatár (80-120 centiméter) alatt található fémtárgyakat is fel lehet deríteni. Feltérképezzük a házon belül és kívül található vízvezetékcsöveket, és végigkövetjük azok nyomvonalát. Ha nem tudja, pontosan hol keletkezett a dugulás, vagy szeretné felderíteni, hol fut a csatorna a birtokán, illetve hol lép ki a szennyvízvezeték az épületből, vegye igénybe szolgáltatásunkat, és kérjen nyomvonal-meghatározást! Nyomvonal meghatározás árainkhoz hívjon minket telefonon!

 

nyomvonal meghatározásHa hozzánk fordul, nem kell felásnia az egész telket, tönkretenni a burkolatot, a gyepet és a virágokat ahhoz, hogy megtalálja a probléma forrását. Mi felkutatjuk, hol futnak a csövek, és meghatározzuk a probléma pontos helyét, illetve ki is javítjuk azt. Bármilyen fém, beton vagy műanyag csővezeték helyének felkutatását vállaljuk, 10 centiméteres pontossággal. Hívjon minket bizalommal a nap 24 órájában, Budapestről és Pest megyéből bárhonnan!