Esővíz elvezetés

Ereszcsatorna és a szennyeződésNem maga az esővíz a dugulás kiváltója, hanem a házak tetejéről belemosott faágak, levelek és kosz, továbbá a zsindelytetők kátrányos szemcséi, illetve sok esetben a lapos tetőkön található takaró kavicsok, melyek az ereszbe jutva váltják ki a dugulást. Sajnos az utóbbi időben egyre többszőr találkozunk a madarak által felhordott anyagok és az általuk termelt ürülék okozta dugulás kialakításával is.

Éppen ezért ajánlatos az eresz szerkezeti kialakítását kellően megtervezni. Ott ahol nem készültek fel a szennyeződések elleni védekezéser ott is lehetséges az utólagos védekezés többek között egy a lefolyókba szerelt úgynevezett lombkosár alkalmazásával, ami felfogja a tetőről származó nagyobb szennyeződéseket. Ez az eszköz utána könnyen kivehető és tisztítható.

Az ereszeket évente egyszer érdemes kitakarítani, eltávolítani belőle minden olyan anyagot ami dugulás forrása lehet. Erre talán a legjobb időszak az ősz vége.

 

Fontos, hogy a föld alatti esővíz vezetékek is mindig megfelelően legyenek karbantartva és ellenőrzésükre érdemes ugyanúgy évente sort keríteni. Már nem egyszer találkoztunk szétcsúszott föld alatti vezetékekkel illetve a csőben kialakult több méternyi dugulással ahol a hordalék lerakódott.

 

Cégünk esővíz által okozott dugulásokat is szakszerűen hárítja el!